< TenderLovingCake

Kedves Állatbarátok!

Örömmel jelentjük be, hogy újabb 3 ex-laboros kislány beagle kutyus érkezik, akik szeretnének mihamarabb szerető, türelmes családba kerülni, ahol életük hátralevő részét leélhetik, hiszen már eleget szolgálták az emberiséget. 

A laboros beaglekről:

A gazdára váró laboros beaglek olyan tenyészetekben látják meg a napvilágot, ahol sorsuk már akkor eldől, mikor kis szemeiket még ki sem nyitották. Ők már akkor kísérleti célra tenyésztett állatok, s kb. féléves koruk után különböző kutatóintézetekbe kerülnek. A mi beagle-jeink, akik számára gazdát keresünk, közülük kerülnek ki. Miután részt vettek valamilyen kísérletben, s azt szerencsésen túlélték, illetve nem járt boncolással, a törvény pedig tiltja újbóli felhasználásukat, itt következik a mi feladatunk, s mindazoké az állatbarátoké, akik úgy döntenek, hogy közülük választanak társat maguknak.

A volt kísérleti kutyák semmit nem tudnak a külvilágról. Csak a tenyészet és a kutatóintézet zárt világát, körülményeit ismerik. Az udvar, a fű, a bokor, a póráz, a séta, a bútorok, a televízió, a kerítés, a járművek, folyó és folyópart, a macska, a ló és minden más - amelyek nekünk természetesek nekik csupa új információ. A családban való élet, a kizárólag nekik szánt törődés, az önmagáért való simogatás csak kijutásuk után lesz része mindennapjaiknak.

A kutyák kizárólag örökbefogadási szerződés aláírásával fogadhatók örökbe. Az örökbefogadás díjmentes.  A KUTYÁKAT  IVARTALANÍTVA ADJUK ÖRÖKBE.Információ és jelentkezés örökbefogadáshoz a 06 30 636 06 17 telefonszámon. 

FONTOS!
Karácsonykor hajlamosak vagyunk meggondolatlan döntéseket hozni, hogy a lehető legnagyobb örömet szerezzük azoknak, akiket szeretünk. Azonban a legkörültekintőbb választás esetén is előfordulhat, hogy ajándékunk nem talál célba. Amíg egy tárgy az ünnepek után kicserélhető, beváltható, egy kutya, vagy bármely más állat sorsa tragikussá is válhat az ünnep nyugodt napjait követően.
Dönts felelősen!
Ne feledd:
- a kutya fajtától függően akár 10-20 évre szóló döntés is lehet
- a kutya – elsősorban a kölyökkutyák – hajlamosak a berendezési tárgyakban kárt tenni
- a kutya napi szinten fajtától függően akár 3-4 óra intenzív törődést igényel
- a kutya igényli a megfelelő ellátást (étel, fekhely), és a helyenként költséges állatorvosi szolgáltatást is hosszú éveken keresztül
Ne feledd, a kutya egy életre, legalábbis az ő életére szóló lelki társ, barát! Ennek megfelelően dönts róla!

Nem minden külföldi állatvédő egyesületnél van kolbászból a kerítés..

 

Az amerikai north utah valley (direkt kisbetűvel) állatmenhely (nuvas) kísérleti laboratóriumoknak adja el jópénzért gazdikereső kutyáit.

 
Ismét kísérleti beagle-k kaptak lehetőséget egy új élethez!
 

Tizenhárom laboros kutyus távozhat az egyik intézetből, akik közül már sokan gazdira találtak.

Örökbeadásuk ivartalanításuk után történik, a kutyusok fiatalok, 1-1,5 évesek és fajtatiszta beagle-k.

Aki úgy érzi, felelősségteljes gazdája tud lenni egy kísérleti kutyának, hívja a 06 30 636 06 17 telefonszámot az örökbefogadással kapcsolatban.

Az előző posztban volt szó Cesar Millanról, a "csodálatos kutyadokiról" (National Geographic), aki több mint 80 országban vált eddig népszerűvé kutyarehabilitáló tévés sorozata által.

A kutyák viselkedési problémáit kezelő Cesar Millan szerencsére szinte minden epizódban  megemlíti az ivartalanítás fontosságát, az állatvédők legnagyobb örömére. Cesar remekül együttműködik az állatbarátokkal, és a Kutyapszichológia Központjában a híres kutyafalkájának a fele olyan állatokból áll, akiket menhelyekről szedett össze, akik utolsó mentsvárként kerültek a központba annak érdekében, hogy rehabilitációjuk reményében mégse kerüljenek elaltatásra.

Cesar Millan az USA-ban már nagy hírnevet szerzett kutyaviselkedési szakember, aki az egyik leginkább keresett szakértő a kutyarehabilitáció területén.

Cesar mexikói-amerikai profi kutyakiképző, a National Geographic jóvoltából több mint 80 országban sugározzák műsorát, ami itthon "A csodálatos kutyadoki" címen fut. A show indulása előtt - főleg aggresszív - kutyák rehabilitásával szerzett hírnevet Millan, Los Angelesben Kutya Pszichológiai Központot alapított, ahol különleges módszereinek segítségével a viselkedésproblémás állatokból ártatlan báránykák válnak néhány hét alatt. Millan illegális bevándorlóként került az USA-ba 21 évesen, akkor nem beszélt angolul és egyetlen ismerőse sem volt. Egy kutyakozmetikában kapott állást, ahol a legagresszívebb kutyákkal ő dolgozott. Később létrehozta a Pacific Point Kutyaiskolát, ahol első kliensei között volt Jada Pinkett Smith, azaz Will Smith felesége, aki felfigyelt Millan képességeire és fizette nyelvtanárát egy évig, hogy megtanuljon angolul.

Ma van a Föld Napja és szombaton pedig a Kísérleti Állatok Világnapja (április 24.) lesz.
Ennek alkalmából a Fehérkereszt Állatvédő Liga ingyenes közönségvetítésre hívja az Intersonic jóvoltából azokat, akiket megérint a Föld és az állatok szenvedése és szeretnének többet tudni ezekről a témákról.

Mindkét filmvetítés ingyenes, 2010. április 25-én, szombaton a Toldi moziban (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38):

- 18 órakor a "Pingvinek vándorlása" című filmet,

- 20 órától pedig ugyanitt a valaha készült legmegrázóbb dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők, az Earthlings (Földlakók) című alkotást.

Utóbbi film szerte a világon felkavarta a kedélyeket, vitákat gerjesztett és megmozdulásra késztetett. Mivel szívbemarkoló, kegyetlen képsorok is vannak benne, ezért 18 éven aluliaknak nem ajánlják a megtekintését!

Az EARTHLINGS a legátfogóbb dokumentumfilm, amit valaha készítettek a természet,
az állatok és a humán gazdasági érdekek közötti összefüggésről. Bár sokan próbálnak erről tudomást sem venni, de gátlástalanul kizsákmányoljuk a föld mélyén rejlő ásványkincseket, szennyezzük, pazaroljuk a tiszta vizet, írtjuk erdeinket és fajokat törlünk le a föld színéről. Még azokat az állatokat is megkínozzuk, akik az élelmet adják nekünk: erre a filmben megrázó bizonyítékokat láthatnak. Shaun Monson filmje felkavar és megváltoztat: ha szeretne tenni valamit az állatok, a Föld védelme érdekében, akkor nézze meg a filmet.

a két csatolt videoban kiderül mi a különbség egy kistermelő és nagygazdaság között az állattartás terén.

mindenki sejtheti, hogy utóbbi sokkal károsabb mind a környezetünk számára, mind az állatoknak, a tejtermékek minőségéről nem beszélve. a video végén található egy link, ahol mindenki megkeresheti azokat a „zöld” lehetőségeket, amelyek segítségével fenntarthatóbb módon tudunk élni. például azokat az üzleteket is, ahol házi tejet és tejtermékeket kaphatunk, melyek ára általában sokkal olcsóbb mint a nagyobb gyárak termékeié.

az alábbi linken még több info a kegyetlen nagyüzemi állattartásról, csúnya képekkel megtűzdelve: Beteg állattartás - tudatosvasarlo.hu

Egy az állatkísérletek ellen harcoló nemzetközi szervezet meghirdette virtuális menetét, melyhez bárki csatlakozhat aki egyetért céljaikkal. Ezek többek között az állatkísérletek modern, humánus módszerekkel való felváltása, a laboratóriumok ellenőrzése, az állatvédelmi jogszabályok betartatása a kísérletekben résztvevő állatok érdekében. Jelenleg több mint 76 ezer ember vesz részt ebben a menetben, bárki csatlakozhat hozzájuk online:

Az állatkísérleteket szabályozó uniós törvény (86/609/EEC direktíva) aktualizálása folyamatban van. A törvénymódosítási javaslat egy valós és tartós életminőségbeli változást biztosíthat azon állatoknak a számára, amelyek jelenleg nem megfelelő védelem hiánya miatt szenvednek. A legfontosabb az, hogy egy olyan stratégia szülessen, ami helyettesíti az állatkísérleteket egy tovább fejlesztett nem állat központú módszerrel. Csatlakozzon Ön is a "Legyen a múlté az állatkísérlet" virtuális menethez, így fejezve ki támogatását.

Örökbefogadnál egy kísérleti állatot? Látogass el ide--> www.laborosbeagle.blog.hu

 
 
 
 
 
 

Örökbefogadtál egy kutyát? Segítenéd a gazdátlan állatokat? Népszerűsítenéd az állatvédelmet? Támogatnál egy állatvédő egyesületet? Csak egy vicces ajándékot keresel? ITT megtalálod.

 
 
 

IamsCruelty

 

 

Ha szereti a kutyákat és a macskákat, ne vásároljon Iams terméket!

Az Iams kutyaeledel-reklámjában szereplő, mezőn ugrándozó boldog kutyák képe fényévekre van az Iams által táplálkozási kísérletek folytatására igénybe vett laboratóriumban tartott kutyákétól.

A PETA titkos kutatója állást vállalt a laboratóriumban, és a következőkkel szembesült:

  • a dolgozók a ketrecekben holtan heverő kutyákról számoltak be
  • a sötét, börtönszerű kennelekben fullasztó a meleg nyáron, és fagyközeli a hőmérséklet télen
  • a magányos és unatkozó kutyák véget nem érően köröznek szűk börtöncelláikban
  • az állatok a hideg betonpadlón fekszenek, miután nagy izomkötegeket metszettek ki combjukból
  • a kutyákat a torkukba lenyomott csövön keresztül, erőszakkal táplálják növényi olajjal
  • az állatoknak olyan vastag fogkő képződik a fogukon, hogy fájdalmas számukra a táplálkozás
  • képzetlen és tapasztalatlan kisegítő állatorvosok végzik a beavatkozásokat

ILDIKÓ MINDIG AZ ÁRVÁKÉRT, MOST MI JÖVÜNK ILDIKÓÉRT!!!!!

A MINDIG 200%ON MŰKÖDŐ KÓBORKA MÁR JELEZTE, HOGY NÉHÁNY KUTYUST TUDNA
FOGADNI FAZEKAS ILDIKÓTÓL! IDEIGLENES ÉS VÉGLEGES ÖRÖKBEFOGADÓKRA VAN
SZÜKSÉG!
Ildikó 0670/597-8277
http://www.gportal.hu/heroszozdiszervezete

 

a skopjei állatvédők kétségbeesett felhívására akadtunk a neten, akik hiába próbálnak tiltakozni a városban gyakorlattá vált állatokkal szembeni kegyetlenkedések ellen. a macedón főváros helyi önkormányzatát hidegen hagyják az állatvédők, a kóbor állatok, hogy borzalmas körülmények közt élnek az utcán befogott kutyák azon az ideiglenes tranzitban (VARDARISTE), amit menhely helyett használnak a gyepmesterek. ugyanis macedóniában nem léteznek állatmenhelyek.

megkezdődött az elárvult biglik szervezett mentése a Beagle-ért Közhasznú Egyesület jóvoltából. a nemrég alakult szervezet már nagyon hiányzott a fajtamentők palettájáról, hiszen a fajta rendkívül népszerűvé vált az elmúlt években, a felelőtlen gazdik pedig rengeteg gazdátlan biglit termeltek ez idő alatt.

sokan sajnos a mai napig úgy vágnak neki egy kutya kiválasztásának, hogy szinte semmit sem tudnak a kedvelt fajtáról, csupán a külső alapján hozzák meg döntésüket. pedig manapság rengeteg információt találhatunk erről a közkedvelt fajtáról is az interneten, könyvekben.

Újfent lehetőség nyílt két laboros beagle szabadulására, akik már nagyon várják, hogy hazavigyék őket az új gazdijaik és új életet kezdhessenek szerető családi körben.

Olyan állatbarátok jelentkezését várják, akik nem riadnak vissza azoktól a nehézségektől amelyek egy ilyen kutyus örökbefogadásával járnak.

További info és elérhetőség

a HUCOPA egyesület a kísérleti beagle-k után néhány kísérleti tengerimalackának is segít normális életet élni. a röfik mind fehérek - albínó malackák - és nagyon várják már, hogy új családjukhoz kerülhessenek.